Bereczki Richard oktató

Ezen országoban jártam.

Andora

Ausztria

Belgium

Svájc
Egypt
Francia
Görög
Horvát
Itali
Jordania
Luxembourg
Malaysia
Hollandia
Romania
Slovakia
Slovenia
Tunisia
Cz
De
Indonezia
Izrael Spain Thailand Mexikó
Malta      

A központ vezetője:

"A munkám tulajdonképpen nem is a munkám, hanem az életem."

Magamról:

Engedje meg, hogy bemutatkozzam és bemutassam búváriskolámat.

Bereczki Richard 1974-ben születtem Budapesten.

A búvárkodással 8 éves koromban találkoztam a Dunába merülő felnőttek láttán, de lehetőségem nem volt, hogy kipróbáljam. Majd egyszer ha én is nagy leszek….

Az első nemzetközi búvárminősítésemet 1993-ban kaptam. Ez alatt a hosszú idő alatt a búvárkodás szinte minden szakterületét megismertem, merültem tavakban, folyókban, tengerekben, roncsokban, jég alatt és barlangokban. A tanulmányaimat egy öreg búvárklubban kezdetem Medek Miklós oktató segítségével, itt szereztem meg a CMAS minősítéseimet egészen a kezdő 1DH*-tól a 3DH***-ig. Sokat tanultam és merültem a magyarországi "mostoha" körülmények között. Lehetőségem volt kipróbálni a nehéz búvár felszereléseket és merülni, mint munkabúvár. Resztvettem víz alatti tárgyak keresésében, vízbe csúszott teherautó kiemelésében, sódermarkoló lapát megkeresésében és felszínre hozatalában. Részt vettem a legkülönfélébb búvármunkákban, filmeztem és videóztam. Egy - egy merülés nem csak szórakozásból és szépségből áll, hanem igen komoly fizikai és lelkierő szükséges és nagy fegyelem és odafigyelés az egyes feladatok megoldásánál. Néha a tavak takarítása és tisztítása a cél a beledobált hulladékok összeszedése, és ez akár a kellemetlenül hideg 6-8 C fokos vízben kellet megtennünk.

Egy túrám során Egyiptomban voltam és itt hallottam azt a tényt, hogy a világon rengeteg búvároktatási rendszer van. És? A különböző rendszerű és minősítésű búvárigazolványok nagy része nem mindenhol ismertek és elfogadottak. Miért? "Talán a legjobb példa erre a valuta, nem mindegy mivel hol fizetünk". A különbség a kívülálló szemében szinte észrevehetetlenül kicsi, hiszen mindenki merül. Miért? Mivel minden rendszer tanulója "tud búvárkodni". De mit is jelentenek a rendszerek pontosan? Bizonyos nagy oktatói rendszerek elsődleges célja és szempontja a tanuló biztonsága és a tudása. A mai kornak megfelelő friss információkkal folyamatosan megújított oktatási eszközök segítségével a búvárképzés szakszerű tanítása szigorú szabályok betartatásával, a balesetek elkerülése és kiküszöbölése. És ezt mind szórakoztatóan előadni a XXI század kor emberének megfelelő tanuló centrikus oktatási tendereknek megfelelően. "Nem a tanár diktálja a tempót!" A búvárhallgató részesüljön szórakozásban és az élményekben, legyen az bárhól a világon.

És ekkor döntöttem úgy, hogy megtanulok egy másik rendszert a PADI-t amely nem engedi az oktatót szabadon saját gyakorlatának és gondolatának megfelelően oktatni, hanem szigorú előírásoknak megfelelően tanít.
"De ez nem azt jelenti, hogy a legjobb rendszerben lévő oktatok sem hibázhatnak! Egy jó oktató és egy jó rendszer csodákra képes."

A PADI (Professional Association of Diving Instructors) az egész világ legismertebb búvárszervezete. Ehhez a szövetséghez tartozik a világ búvártársadalmának 55%-a. A maradék 45%-ot több mint 110 kisebb, szövetség osztja fel egymás között. Ez tükrözi a világszínvonalat, a bizalmat és elismerést is. PADI nemzetközi minősítést nyújtó búvártanfolyamainkat.

És így mint PADI Mesterbúvár és CMAS Mesterbúvár minősítéssel rendelkezve dolgoztam egy magyar búvárklubnál és szereztem tapasztalatot és tudást, mint merülésvezető mint csoportszervező és kisegítő oktatóként is szerepeltem ekkor a merülési számom már elérte a 250.-et.

1997-ben kezdtem el búvár túrákat szervezni.

1998-ban meghívást kaptam egy Horvátországban Rovinj városban lévő búvárbázis teljes körű vezetésére és beindítására. Ott vettem igazán nagy hasznát az eddig tanultaknak, lehetőségem nyílt több más országnak a búvárjaival merülni és oktatni. Igy megismerkedtem több mint 28 oktatási rendszerrel.

1998-ban PADI Open Water Scuba Instructor és Medic First Aid Instructor lettem a világ legnagyobb és legismertebb oktatási rendszerének hivatásos oktatói tagjává váltam. Búvár ismereteket és felkészültséget a CMAS oktatási rendszerben elért 3DH***-os (mester búvár) minősítésem is hozzájárult. 1999 -ben iskolát alapítottam, hogy másoknak is megmutathassam -e misztikus, még mindig titkokkal teli víz alatti világot. Az elmúlt idő alatt sok emberrel sikerült megszerettetnem e gyönyöru hobbit, akik azóta is biztonságosan merülnek.

2001 A búvárkodás 15 féle szakterületét oktatom szakbúvároktatóként.

Célom:

Szeretnénk egy olyan búvárklubot létrehozni, ahol a jó hangulatú klubélet mellett magas színvonalú szakmai munka folyik. Célunk, hogy nálunk minden érdeklődő a számára legszimpatikusabb oktatási rendszernek megfelelő képzésben részesülhessen. Fontosnak tartjuk tagjaink folyamatos képzését, valamint felkészültségük szintentartását, s szeretnénk, hogy ez a csodálatos sport mindenki számára biztonságosan hozzáférhetővé váljon. Célunk továbbá búvárbarátainkat minél közelebb hozni egymáshoz, ezzel is elősegítve egy pezsgőbb búvárélet kialakulását.

Minősítéseim

Hivatásos szintek - Instructor

Alapképzések

Staff Instructor kartya
Master Instructor kártya
OWSI   Instructor
MFA  Instructor

 

Óceán Búvárklub
Hungary
Budapest 1026 Endrődi S u. 54/a
Mobil: 36-70-256-8604
email: oceandiving@freemail.hu max: (5Mb)
http://ocean.fw.hu