Fotózzunk vagy filmezzünk?


A vízhatlan kamera, legyen az fényképezögép vagy videókamera, világszerte egyre gyakoribb társa a búvároknak. Munkaeszköze a profiknak, akik a magazinokat illusztrálják, vagy a TV társaságokat látják el filmekkel, de társa a sportbúvároknak is, akik kedvtelésük élményeit szeretnék megörökíteni a maguk, barátaik vagy éppen a szájtáti "szárazföldi patkányok" számára. Ismerek olyanokat is, akik kincskeresö- vagy vadászszenvedélyüket vezetik le ezen a kulturált módon, hiszen mennyivel maradandóbb trófea egy hajóroncs sejtelmes látványa vagy egy bravúros halfotó, mint a szigonyszabdalta, "ekkora halat löttem" emléke. Akinek azután egyre jobban sikerülnek a felvételei, felébredhet a versenyszelleme és szeretne egy fotópályázaton vagy versenyen az élen végezni, de legalábbis szeretné egyszer a saját képeit viszontlátni egy búvármagazinban vagy a képernyön. A példák azt mutatják, hogy ez magyar búvárfotósoknak, filmeseknek is sikerülhet.

Fotózzunk vagy filmezzünk? - ez itt a kérdés! Bármelyiket szívemböl ajánlom mindenkinek, mert bár mostanában "csak" fotózom, annak idején nagyon élveztem az amatör filmezést is. No és mennyivel egyszerübb manapság videókamerával filmet készíteni! Csak hát az amatörök által megfizethetö videórendszerek képminöségben jó ideig elmaradtak még a 8 mm-es amatör filmtöl is, olyannyira, hogy vágás (azaz átjátszás) után elfogadható TV-képminöséget nem tudtak nyújtani. Személyes emlékképeken kívül más célból szerintem, korábban kár volt a pénzt pocsékolni víz alatti videófelszerelésekre és felvételekre. Ma már a HI8-as és az S-VHS szabványú kamerákkal vágás után is - ami nélkül még amatör filmröl sem beszélhetünk - kifogástalan TV-képminöséget lehet produkálni és lassan majd a profikkal vetekedö digitális kamerák is megfizethetövé válnak. Ma még azonban a HI8-as vagy S-VHS kamerák, víz alatti tokok (reflektorok), magnók, editálók is borsos árúak. A fényképezögép tokok, vakuk sem éppen olcsóak, de mégis könnyebben elérhetök.
Fotózzunk vagy filmezzünk tehát? Ezt mindenkinek magának kell eldöntenie, mégpedig - a költségektöl eltekintve - attól függöen, hogy mire akarja felhasználni a felvételeket. Érdekes paradoxon azonban, hogy kezdetben könnyebb élvezhetö mozgóképeket készíteni, mint jó fényképeket.

Ettöl a többrészesre tervezett cikksorozattól senki ne várjon tanfolyamszerü oktatást, e csekély terjedelemben ez lehetetlen. A tudnivalók sokrétüek, és magyar szakirodalom híján az ismereteket rövid úton csak tapasztalt búvárfotósoktól, filmesektöl lehet megszerezni. Itt csak a legfontosabb dolgokról mesélhetek, amelyek talán segítenek abban, hogy jó irányba induljunk el felszereléseink és képességeink megszerzésében.
Melyek hát azok a képességek, amelyek segítségével jó búvárfotósokká válhatunk? E kérdéskörben messzemenöen egyetértek a világ egyik legjobb búvárfotósának, a német Norbert Probstnak alábbi véleményével (amely értelemszerüen a búvár operatörökre is érvényes):

No és persze mindezen felül igényesnek és speciálisnak mondható fotófelszerelésekkel kell rendelkeznünk. De erröl majd legközelebb.

A felszerelések buktatói

Amíg a szárazföldön viszonylag olcsó, néhány tízezer forintos, kis automata fényképezögépekkel többnyire egészen jó képeket lehet készíteni, a víz felszíne alatt egészen más a helyzet. Tucatnyi ok miatt a búvárfotósok csak drágán, több százezer forintért beszerezhetö felszerelésekkel és alaposan felkészülve (erröl az elözö részben szóltam) számíthatnak jó felvételekre. Mindennek az oka a víznek a levegöétöl jelentösen eltérö fizikai tulajdonságaiban rejlik. Ezért kell a gépünket és a vakunkat is drága nyomásálló tokokba dugni, vagy eleve kétéltü felszereléseket vásárolni. És ezért kell olyan cserélhetö objektívü, tükörreflexes gépet (SLR) és rendszervakut vásárolnunk, amelynél a képkészítés folyamatába manuálisan be tudunk avatkozni, egyes hasznos automatikákat is befolyásolni tudunk, a víz alatt használhatatlanokat pedig ki tudjuk kapcsolni.

A búvár fotótanfolyamok hallgatóinál kezdetben mégis görcsös igyekezetet tapasztalunk, hogy úgynevezett olcsó, vízhatlan kamerákkal oldják meg a dolgot. Azért "úgynevezett", mert csakhamar rájönnek: beszerzésük búvár szempontból tévedés és kidobott pénz volt. Az egyszer használatos, lencsével és kis villanóval ellátott vízhatlan fotókamerákat néhány ezer forintért mindenki kipróbálhatja és elfelejtheti. Sokkal többe, 30-50 ezer forintba kerülnek viszont azok az 5 m-ig vízben is használható kompakt kamerák (pl. Minolta Weathermatic 35 DL, Canon Prima AS-1, Konica Mermaid), amelyek egyébként kitünöen szolgálnak hóban, fagyban, esöben, homokviharban, vagy egyéb vízisportoknál. Sekély és kristálytiszta vízben szerencsés esetben emlékképek készítésére alkalmasak, ha legalább 200 ISO (ASA) érzékenységü, színes negatív filmre fotózunk velük. Némileg más megítélés alá esik az EVA-Marine cég számtalan foto- vagy videokamerához alkalmas formában létezö flexibilis müanyag (magyarul "zacskós") tokja. Ezt legalább a videózással kísérletezöknek 10 m mélységig tudom ajánlani, hiszen a kamerák fényérzékenysége miatt a természetes fénnyel is egészen türhetö felvételeket lehet készíteni. Azért már ezért a "zacskóért" is 40-50 ezer forintot kell kipengetni.

A komolyabb víz alatti fotózáshoz alkalmas kétéltü kamerák a Sea+Sea cég Motormarine II. Ex-jénél kezdödnek és a Nikon cég Nikonos V-ösénél gyakorlatilag be is végzödnek (a már nem gyártott Nikonos RS-töl eltekintve). E gépek ára alapobjektívvel 130-160 ezer forint és persze több százezer a szükséges kiegészítés. A másik út egy SLR kamera valamilyen sorozatban gyártott, öntött müanyag vagy fémtokba zárása. A relatíve olcsóbb megoldást a müanyag (polycarbonat) tokok nyújtják, amelyek közül két meröben különbözö rendszerüt ajánlhatok. A Nimar cég I. és II. jelzésü tokjai univerzálisak, együttesen mintegy 150 féle(!) SLR kamerát tudnak befogadni és szerényebb igények szerint kezelhetövé tenni. Ha tehát már meglévö gépünkröl és optikáinkról nem akarunk vagy nem tudunk lemondani, ez megoldás lehet mintegy 80-100 ezer forintért. Az Ikelite cég tokjai ugyancsak elég sokféle Nikon, Canon, Minolta és Pentax géphez rendelhetök, de egy tok egyetlen géptípushoz illeszkedik. Áruk mintegy 130 ezernél kezdödik, de sokoldalú kiépíthetöségük és megbízhatóságuk a profik igényeit is kielégítik. A fémtokok ennél is drágábbak és többnyire ugyancsak egy-egy meghatározott géphez készülnek. Ez utóbbiak lényegében igazak a videokamerák tokjaira is, annyi eltéréssel, hogy ott a Schnass cég gyárt, még a Nimarénál is olcsóbb müanyag tokokat.
Nem lehetetlen természetesen saját kezüleg készíteni, vagy megfelelö felkészültségü szakemberrel idehaza készíttetni tokot. Speciális anyag- és megmunkálási technológiai ismeretek nélkül azonban többnyire kudarc az eredmény. Vannak jó példák is, de a ráfordítás - csodák nincsenek - megközelíti a 100 ezer forintot.
Aki olyan szerencsés helyzetben van, hogy még megfontolhatja, milyen gépet, vakut, tokot és egyéb felszerelést válasszon víz alatti fotótervei optimális megvalósításához, annak legközelebb adok részletesebb tanácsokat.

Fény a víz felszíne alatt

Legutóbb már érzékeltettem, sokba kerül nekünk búvárfotósoknak, filmeseknek, amit a víz a fénnyel müvel. Elöször is felszíne megtöri és visszaveri a napsugarak jó részét. Meredek napállásnál, 10 és 14 óra között persze kevesebbet - ez a fotósok kedvelt napszaka - alacsony napállásnál akár nagyságrendekkel többet. A lecsökkent fénymennyiséget ellensúlyozni mesterséges fényforrással (vaku) és érzékenyebb film használatával lehet, de csak korlátozott mértékben. A mégis lejutó napsugarak útjuk során egyre inkább visszaverödnek és szétszóródnak a vízmolekulákon, valamint a lebegö ásványi és plankton részecskéken. Ennek következtében még tiszta vízben is kontraszttalan, szórt fényt tapasztalunk, a részecskék pedig ún. tejüveg vagy hóvihar hatást okozhatnak. Ellensúlyozni mindezt a felvételi távolság csökkentésével és fényforrásunk jó elhelyezésével tudjuk. Ezért van az, hogy a víz alatt különbözö optikákkal és segédeszközökkel a minél rövidebb tárgytávolságot lehetövé tevö közelfényképezésre vagy nagylátószögü felvételekre kell berendezkednünk, miközben meg kell tanulnunk külön betokozott fényforrásunkat - speciális karon vagy kézben mozgatva - optimálisan beállítani.

Ugyancsak ilyen megoldások felé terel bennünket a szelektív fényelnyelés jelensége is, csak éppen más okból. A vízben megtett fényút hosszától függöen a legtisztább víz is fokozatosan kiszüri a szivárvány színeiböl összetett fehér fény egyes alkotóelemeit. Néhány méternyi fényút során a vörös tünik el elöször, majd sorban a sárga, a zöld, a kék, egészen a liláig. Ezért van az, hogy a tüzpiros tengeri csillagot négy-öt méter mélyen már csak barnának látjuk, vagy hogy a világ legerösebb vakujával sem lehet egy-két méter távolságon túl színhelyes felvételt csinálni.
Szólnunk kell még a fénytörés jelenségéröl a víz és a levegö másik határán, a kameránk ablakánál is. Ennek következtében növekszik meg 33 %-kal objektívjeink gyújtótávolsága és ezzel együtt csökken 25 %-kal látószögük, valamint a látszólagos tárgytávolság, hacsak nem használunk a sík ablak helyett gömbsüveg alakú dóm-ablakot. Ez utóbbira a nagylátószögü objektíveknél amúgy is szükség van.
Ennyi bonyodalom után - pedig csak néhány alapvetö problémát volt szerencsém bemutatni - alighanem belátható: a víz alatti sikerhez meglehetösen igényes felszerelésekre kell szert tennünk. Nézzük, melyek azok az alapvetö fontosságú tulajdonságok, amelyekkel egy korszerü búvárkamerának rendelkeznie kell, a legalább 50 m-ig nyomásálló kivitel és az exponálás, valamint a filmtovábbítás magától értetödö voltáról nem is beszélve.

Nélkülözhetetlen tulajdonságok:

Ugyancsak kívánatos tulajdonságok:

Mindebböl következik, hogy gépvásárlásnál vagy tokozásnál - ha nem tudnánk vagy akarnánk megvenni a nagy gyártók csúcsmodelljeit - teljesítményben ne adjuk alább a következö típusoknál:
Motormarine II-Ex, Nikon F50, Minolta Dynax 500 SI, Canon EOS 1000, Pentax MZ-5. Az egyik legalkalmasabb és legkedveltebb gép a Nikon F 90 (vagy elödje az F 801 Subal Miniflex tokban), mert ára számottevöen, tudása azonban alig marad el a csúcsgépekétöl, és mert hozzá legnagyobb a választék tokokban, kétéltü vakukban és egyebekben. A kétéltü gépek közül ugyan ez a Nikonos V-re igaz, amely azonban inkább csak a normál és nagylátószögü fotózásra ideális.
Befejezésül két tanács arra az esetre, ha SLR kamera mellett döntünk és mégis ésszerüen takarékoskodnunk kell a költségekkel. Gyári tokot vásároljunk hozzá - Ikelite-ot vagy fémtokot - az objektívjeinkhez illeszkedö sík- és dómablakkal, de a tartósínt, a markolatokat és a vakutartó kart magunk is elkészít(tet)hetjük, továbbá vegyünk egy olyan TTL-es rendszervakut, amelyet egyszerüen csötokba épít(tet)hetünk gyári, vízhatlan vakukábellel. Az objektívek közül legalább egy 20 mm-es nagylátószögüre, valamint egy 50 vagy 60 mm-es makroobjektívre van szükség.

Fényképezés alapfokon

Tegyük fel, hogy már a kezünkben van az a víz alatti fényképezögép és vaku, amely rendelkezik az elözö részben felsorolt, általam nélkülözhetetlennek tartott tulajdonságokkal. Tegyük fel azt is, hogy biztos búvártudással és merülési képességekkel ugyancsak rendelkezünk (másként kifejezve: van legalább CMAS kétcsillagos vagy PADI mentöbúvár minösítésünk), azaz akkor is biztonságosan merülünk, ha figyelmünket a víz alatti világra, élölényekre, búvártársakra, fotó (vagy videó) felszerelésünk kezelésére fordítjuk. Mielött azonban a tudatos siker reményében lemerülnénk fényképezni, egy s mást még tudnunk kell. Rendelkeznünk kell némi általános fotográfiai ismerettel és gyakorlattal, nemkülönben saját gépünk, tokunk, vakunk és tartozékaik kezelésének ismeretével. Mindezt fotós szakkönyvekböl (pl. Sárközi-Sevcsik-Kun: Fotósok könyve, Müszaki könyvkiadó, Bp. 1977) és felszereléseink kezelési útmutatóiból tudhatjuk, valamint némi szárazföldi gyakorlással szerezhetjük meg. Jelentös elönyben vannak azok, akiknek szárazföldi gyakorlatuk már van, mégpedig manuálisan is beállítható gépekkel.

Az általános fototechnikából a búvárfotósnak mindenek elött a megvilágítást (expozíciót) alapvetöen meghatározó tényezökre, a rekesznyílás, a zársebesség és a filmérzékenység szabványos értékeinek ismeretére és összefüggéseire van szüksége. De nem nélkülözhetö a vakuszámtan sem, azaz a mesterséges megvilágítás távolságtól és rekesztöl függö kiszámításának, beállításának és változtatásának ismerete. Ezzel összefüggésben ismernünk kell saját vakunk kulcsszámát és gépünk szinkronidejét is. Igen hasznos ha fogalmunk van az optikák gyújtótávolságáról, látószögéröl és élességi mélységéröl, a közgyürük és elötétlencsék müködéséröl, továbbá az állandó- és vakufénymérésröl, valamint a színhömérsékletröl és egyáltalán a színes fototechnikáról.

Víz alatti fotográfusi ismeretekre már sokkal nehezebb szert tenni - legalábbis nyelvismeret hiányában -, hiszen magyar nyelvü irodalom alig van. Említésre méltó: Hajdú László: Víz alatti titok nyomában (MHS, 1962) c. füzete, a Búvár c. könyv (Zrínyi, 1973) két részlete, valamint néhány cikk Násfay Bélától (pl. Állatvilág évkönyv, 1986) és Kenéz Györgytöl (pl. Süni és Természet, 1994/5, 1995/12). Hacsak valaki szaktanfolyamon meg nem hallgatja tapasztalt búvárfotósok tanácsait, mindenkinek magának kell sok gyakorlás és elrontott kép árán megszerezni ilyen irányú ismereteit.

Mivel abban állapodtunk meg, hogy gépünknek objektív mögötti (TTL) vaku fényméröje legyen - amely a rendszerhez illeszkedö vakut vezérli - ugyanott lenni kell benne külön fénymérönek a tartós fény mérésére is. Víz alatt a tartós fény a lejutó napfény, amellyel azonban csak néhány méter mélységig lehet úgy-ahogy színhelyes képeket csinálni. A helyes expozícióhoz szükséges rekesz megállapítása gépünk (középre súlyozott) fényméröjével nem túl nehéz feladat, ha a leggyakrabban alkalmazott 1/60-1/125 s idöt már beállítottuk. De használhatjuk az idöautomatikát (A) is, csak a rekeszt annyira ki kell nyitni, hogy 1/30 s-nál rövidebb expozíciós idö adódjon. Mondanom sem kell talán, hogy a használt film érzékenységét a mérés elött a gépen be kell állítani, hacsak nem állítja be maga automatikusan (DX kóddal).

A víz szelektív fényelnyelése miatt azonban nem leszünk túl boldogok ezekkel a képekkel, mert annál jobban fognak hiányozni a spektrum színei, minél nagyobb mélységben fényképeztünk. Be kell vetnünk tehát a víz alatti vakut, mégpedig TTL vezérléssel. Szinkron vagy annál hosszabb idöre kapcsolunk (a legtöbb korszerü gép a szinkronidöt automatikusan beállítja a vaku bekapcsolásakor) és azt a legszükebb rekeszt állítjuk be, amit az adott távolságban vakunk víz alatti kulcsszáma még megenged (itt már adódhatnak bizonyos problémáink, de erröl majd legközelebb). Ha az élességet is jól állítottuk be, átlagos körülmények között TTL vakuvezérléssel többnyire technikailag jó képeket készíthetünk, de csak a makrooptikánkkal és viszonylag közeli (0,25-1 m közötti) témákról.

Igényesebb témájú és megvilágítású, valamint jó nagylátószögü felvételeket ilyen egyszerü, szinte automatikus módon nem fogunk tudni készíteni, hiszen a TTL vakuvezérlés sem mindentudó. De hiszen nem ígértem, hogy a víz alatti fényképezés sétagalopp lesz.


Fotótudásunk fejlesztése

Ha víz alatti vakunkat használni kezdjük, kulcsszámát, azaz végsö soron teljesítményét illetöen meglepetések érhetnek bennünket. Márpedig a teljesítmény ismeretére már a legegyszerübb TTL-es vakuzásnál is szükségünk van, hogy a minél nagyobb élességi mélység elérésére egy adott távolságban a lehetö legszükebb rekeszt használhassuk.

Ha rendszervakut tokoztunk be, kulcsszáma a víz alatt körülbelül a harmadára csökken, de az eleve kétéltünek gyártott vakuk névleges adataiban sem bízhatunk vakon, különösen az igen kis felvételi távolságoknál. Mindezek miatt mielöbb sort kell kerítenünk tesztfelvételek készítésére, vakunk kulcsszámának különbözö - bizonyos törvényszerüségek szerint megválasztott - felvételi távolságoknál való meghatározására.

Mindez azért fontos, mert a búvárfotósok által leggyakrabban használt (egyébként 100 ISO/ASA érzékenységü) színes diafilmeket meglehetösen pontosan kell exponálnunk. Márpedig a környezet a TTL vakuvezérlést is könnyen becsaphatja, nemcsak a nagylátószögü, hanem a makrofényképezésnél is. Gondoljuk meg: ha például egy sötét tengeri sünt akarunk lefényképezni a világos homokon, a homok olyan sok fényt ver vissza, hogy az automatika azelött leállítja a villanást mielött a sün jól meg lenne világítva. Igy a fö témánk alul lesz ex-ponálva. Sötét környezetben világos témánál fordított a helyzet. Bonyolítja az életet, hogy nemcsak a környezet, hanem a színek és a reflexiók is becsaphatják a gépet. Mit tehetünk tehát? Tudásunk, tapasztalatunk alapján módosítanunk kell a vakuvezérlést plusz-mínusz irányban, és a témáról legalább három különbözö expozíciót készíteni. E korrekciós lehetöség vagy be van építve gépünkbe, vagy a filmérzékenység beállítás változtatásával lehet megoldani. Ha ezekre nem volna lehetöségünk, akkor csak a vaku manuálisan beállítható teljesítményváltoztatása segíthet.

A nagylátószögü felvételeknél hasonló a helyzet, hiszen a tágra nyílt háttér legtöbbször becsapja a vakufényméröt, de további nehézségek is adódnak. A tokozott rendszervakuk a 20 mm-es nagylátószögü "alapobjektívünk" dómablak mögötti 94o-os látómezejét korrekten bevilágítani nem képesek, így a gyári kétéltüek között kell találnunk erre alkalmasat. Fokozottan igaz ez az ennél is nagyobb látószögü optikáknál. De a szélesre tárt víz alatti világot legtöbbször a vakunktól való nagy távolsága miatt sem lehet bevilágítani, a már ismert színtorzulásról nem is beszélve. Mi tehát a megoldás?

A víz alatti fényképezésben fejlödni kívánóknak ezen a ponton bizony meg kell tanulniuk a kevert fénnyel való fotózást. Kézenfekvö ugyanis, hogy a tájat a lejutó napfénnyel kell kiexponálnunk, a tájba illesztett fötémát pedig a vakunkkal megvilágítani, hogy elöjöjjenek a színei. Technikailag ez úgy történik, hogy a környezeti fényt megmérve manuálisan beállítjuk a tartós expozíciót, majd a fötéma távolságának ismeretében ugyancsak manuálisan - vagy TTL üzemmódban megfelelö korrekciókat alkalmazva - beállítjuk a szükséges vakuteljesítményt. Ez így egyszerüen és logikusan hangzik, de pontos megvalósítása felszerelésünk müködésének és teljesítményének pontos, gyakorlati ismeretét kívánja.

Rövid áttekintésünk során elérkeztünk oda, hogy alkalmas felszereléssel technikailag jó képeket készíthetünk. De ezek csak a technikai alapok, az igazán jó víz alatti képek készítéséhez még rengeteg olyat kell tudnunk, amit itt nincs helyem elmondani. Csak példaként néhány további témakör, amellyel egy igazi búvárfotósnak foglalkoznia kell:
- különbözö fényforrások és beállításuk - különbözö fénymérök és a fénymérés technikája - fényképezés ellenfényben w az autofókusz elönyei és buktatói - szuper makró és szuper nagylátószögü fényképezés - búvárfotós felszerelések speciális kezelése, karbantartása - édesvízi és tengeri élövilág ismerete - elvételi technikák az állatok viselkedése függvényében - ami a képfelépítésböl, képszerkesztésböl megtanulható stb.

Csak példaként egy búvárfotós rejtvény:

Ki gondolná például, hogy adott esetben egy álló formátumú kép technikailag kifogástalan megvalósítása attól függhet, hogy gépünket és TTL-es vakunkat az óramutató járásával megegyezöen vagy ellentétesen forgatjuk-e el?

A következö, egyben befejezö részben a videósoknak adok néhány további tanácsot.

A mozgókép

A sorozat elsö részében nemcsak álló, hanem mozgóképek készítésére is biztattam búvártársaimat. Manapság ehhez már videokamera áll rendelkezésre nemcsak amatör, de akár profi szinten is. A szabványos amatör analóg rendszerek közül én a HI8-ra szavazok - mert felszerelésekben a legnagyobb választási lehetöséget biztosítja -, de aki megengedheti magának már most vágjon bele egy DVC szabványú digitális kamera megvásárlásába. A kamerák között többségében a Sony képviseli az élmezönyt, az analóg TR sorozattól a VX-1000 digitalig. Ez azonban nem igaz a víz alatti tokoknál, ahol idegen gyártók olcsóbban jobbat kínálnak.

Kameraválasztásnál egy 90o körüli nagylátószögü (elötét) lencse használatának lehetöségét tartom a legfontosabbnak. A gumi (zoom) objektívnak a víz alatt szinte semmi szerepe nincs, így felesleges törekedni az extra hosszú gyújtótávolságra. Itt is igaz, hogy az autofókusz sokszor jó segédeszköz, de kikapcsolhatónak kell lennie. Az igazán igényesek számára a fehéregyensúly kézi beállíthatósága is követelmény.

Sokféle videokamera tok kapható a piacon, minden második valamilyen müanyagból készült. Én az alumíniumból készítetteket tartom elönyösebbnek, mert idötállóságukon túl nem képzödik bennük kondenzvíz, ami - akár idöszakosan is - az elektronika müködését leállíthatja. Müanyag tokokban ezt szilikagél elhelyezésével lehet elkerülni. Ugyancsak döntö fontosságú, hogy a tok cserélhetö, a nagylátószögü optikához illeszkedö dómablakkal is el legyen látva. Választáskor nem szabad elfeledkezni a keresökép jó áttekinthetöségéröl sem - ami bizony sok tok gyenge pontja - 10 cm távolságból áttekintve fel kell tudni ismerni a részleteket.

Az igen jutányos árú német Schnass gyártmányú müanyagtokról már említést tettem, amely természetesen nem felel meg a legmagasabb igényeknek. Ha valaki mechanikus kezelésü felvevökamera (camcorder) mellett döntött, akkor a tokot is olcsóbban ússza meg mint elektronikus vezérlésnél. A választék az 50 ezer forint körüli Eva-Marine-tól a mintegy 800 ezer forintos Amphibico VH-1000-ig terjed, de általában 180-260 ezer forintot kell rászánni.

A világításnak a filmezésnél is fontos szerepe van. Felhasználhatók a halogénégös búvár kézilámpák is, ha e célra alkalmas ún. flood reflektorral vannak ellátva, vagy ilyenre átépíthetök. A filmezéshez ugyanis nagy fényvetési szögre és egyenletes, lágy fényeloszlásra van szükség. A szokásos égöteljesítmény 20-100 W (leggyakrabban 35-50 W), a fényvetési szög 40-100o. Ha egyetlen lámpával világítunk, nagylátószögü optikánkhoz nyilvánvalóan a 100o-os reflektorok illeszkednek, de elönyösebb két kisebb 40-60o-os lámpával a képmezöt bevilágítani. A kifejezetten filmezéshez készített világítóeszközök külön lámpafejböl és akkutartóból állnak. Ez utóbbiak a tokhoz közel elhelyezve kedvezöbbé teszik a súlyeloszlást. Áruk mintegy 120-150 ezer forint, míg a kézilámpáké általában 60-80 ezer forint. A célnak jól megfelelö, de relatíve olcsó kézilámpa pl. a DEV-Variolight 40 ezer forint körüli árával. Tág lehetöségei vannak a barkácsolásnak is, de csak zárt rendszerü akkumulátorokkal.

Meg kell azt is jegyeznem, hogy kb. 10 m mélységig a kék színt ellensúlyozó (lazacszínü) korrekciós szürövel a természetes fényben is egészen jó felvételeket lehet készíteni. Ilyen szüröt egyes tokokhoz már eleve szállítanak. Ha van is reflektorunk, nem mindig érdemes bekapcsolnunk. Olyan távoli objektumoknál, amelyet amúgy sem tudunk bevilágítani, az objektív elötti vízben lebegö részecskék megvilágításával csak rontunk a képminöségen.

A reflektoroknak az a szerepe, hogy a színeket diszkréten elöcsalja. Egyeseknek talán meglepö, de nagyobb reflektorteljesítményre a veröfényes sekély vizekben van inkább szükség, mintsem a sötét helyeken, éjszaka vagy nagyobb mélységben. Aki ésszerüen gondolkodik, beláthatja, fontosabb egy jó nagylátószögü objektív, amivel közelröl, nagy mélységélességgel lehet búvárokat, nagyobb objektumokat is filmezni, mintsem nagyobb és súlyosabb akkumulátorokra, erösebb lámpákra költeni a pénzt.

A videotechnikának a hagyományos filmtechnikával szemben - a sokkal nagyobb fényérzékenység mellett - az a legnagyobb elönye, hogy felvételeinket könnyen viszont tudjuk látni, ha kéznél van egy videobemenettel rendelkezö színes televízió. Így van ez a digitális kameráknál is, hiszen szabványos videó kimenetük van. Emiatt itt nem kell sok szót vesztegetnem a jó megvilágítás és képminöség elérésének kulisszatitkaira, az eredményt visszanézve - ha kell ismételt felvételekkel - azt mindenkinek magának kell megtanulnia, mégpedig a saját felszerelésével.

Násfay Béla oktató

Ocean Diving Club
Hungary
Budapest 1026 Endrődi S u. 54/a
Mobil: 36-70-256-8604
email: oceandiving@freemail.hu
max: (5Mb)
http://ocean.fw.hu